Szemle > 2001. 08.

Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle

Elektronikus publikáció

ÉVFORDULÓNAPTÁR

150 éve halt meg Luis Jacques Mandé Daguerre (Cormeilles-en-Parisis, 1787. 11. 18. - Bry-sur-Marne 1851. 07. 10.), francia festő és feltaláló.
Párizsi dísztletfestőként 1822-ben nyitotta meg Dioráma nevű optikai színházát: óriási vászonra jeleneteket és tájképeket rajzolt, előtte átlátszó díszleteket alkalmazott, és változtatta a megvilágítást. Nagy sikere volt, ezért Londonban is épített egyet. Később hírét vette Joseph Nicéphor Niépce litográfus kutatásainak, aki 1816-ban bukkant az ezüstnitrátra, amely fény hatására megváltoztatja a színét. Niépce a camera obscurá-val, lyukkamerával készítette az első negatívot. Később aszfaltolajos oldatával pozitív képet állított elő, és a képrögzítést is megoldotta. 1826-ban készítette az első fennmaradt tájfel- vételt. Daguerre Párizsban találkozott Niépce-szel, aki megnézte a Diorámát, majd 1829-ben megállapodtak: Niépce az eljárás feltalálója, Daguerre pedig saját tervezésű fényképezőgépével segíti a kutatást. A szerződés előnytelen volt Niépce-re nézve: Daguerre ragaszkodott ahhoz, hogy az eljárás az ő nevét viselje. (Daguerre a végső eljárás során ezüstözött rézlemezt jódszemcsék fölé tartott. Az ezüstjodidos lemezre exponált, majd a lapon, forró higannyal amalgám réteget hozott létre. A maradék ezüstjodidot lemosta, így a megvilágítatlan részeken előbukkant a réz, s az amalgámszemcsék kirajzolták a világos képet.) 1839-ben ismertette eljárását Francois Aragóval, a Francia Akadémia titkárával, aki a találmányt az emberiség közkincsévé akarta tenni. A feltaláló nem lelkesedett az ötletért, de amikor ígéretet kapott: a francia állam örök áron megveszi a módszert, beleegyezett. Európában gyorsan elterjedt a találmány híre, bár nem ismerték még sem az eljárást, sem a fényképező-készüléket. 1839. augusztus 29-én bejelentették: Franciaország átadja a találmányt az egész világnak.

120 éve született Fonó Albert (Budapest, 1881. 07. 02. - Budapest, 1972. 11. 21.), Kossuth-díjas gépészmérnök, akadémikus.
1909-1950 között önálló tervező és tanácsadó mérnökként több hazai vállalat gépészeti energetikai berendezését tervezte. 1950-től haláláig szaktanácsadó volt. Több találmánya közül a torló sugárhajtóművel - amelyet 1915-ben a hadvezetőségnek felajánlott - közel negyven évvel megelőzte a gyakorlati megvalósítást. Elgondolását kompresszorral kombinált hajtóműre is kiterjesztve 1928-ban szabadalmaztatta. Ezenkívül számos nagy jelentőségű találmánya volt a hőtechnika, a közlekedéstechnika, a kohászat és az elektrotechnika területén. Élete utolsó évtizedében az általános energetika, ezen belül az ipartelepek, kohóművek és bányák energiagazdálkodása foglalkoztatta. Tagja volt az angol International Academy of Astronautics-nak.

110 éve halt meg Petzval József (Szepesbéla, 1807. 01. 06. - Bécs, 1891. 09. 17.) mérnök-matematikus, egyetemi tanár, akadémikus.
Nevét elsősorban az 1840-ben szerkesztett, nagy fényerejű akromatikus kettős fényképészeti objektívei tették ismertté, amelyekkel a megvilágítási idő a másodperc töredékére csökkent, és kiküszöbölődött a kép kontúrozottsága. Ő a korszerű anasztigmát lencserendszer feltalálója is. Tiszteletére 1962-ben az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület Petzval József-emlékérmet alapított.

100 éve halt meg Bertalan Lajos (Beremend, 1838. 10. 30. - Budapest, 1901. 07. 30.) mérnök.
Tanulmányait a bécsi műegyetemen végezte. 1858-61-ben részben mint magánmérnök, részben mint Temes vármegye, majd a Sebes-Körös Szabályozási Társulat főmérnöke működött. 1881-től a közmunka- és közlekedésügyi minisztérium szolgálatában dolgozott. 1887-ben műszaki tanácsosi rangot kapott. 1890-től a földművelésügyi minisztériumban a tiszai osztály vezetőjeként tevékenykedett. Ő irányította a XIX. század legjelentősebb magyar vízépítési munkálatának, a Tisza szabályozásának befejezését.

35 éve halt meg Hevesy György József (Budapest, 1885. 08. 01. - Freiburg, 1966. 07. 05.) magyar származású Nobel-díjas kémikus
Tanított a budapesti tudományegyetemen, majd 1919-ben Dániába emigrált. 1926-tól a Freiburgi Egyetem Fizikai Kémiai Intézetének igazgatója volt. Hitler hatalomrajutása után visszatért Dániába, ahonnan 1943-ban Stockholmba menekült és az ottani egyetemen a szerves kémia professzora lett. 1922-ben a Bohr-féle atomszerkezeti elmélet alapján feltételezte, hogy az ismeretlen 72. elem nem a ritkaföldfémek közé tartozik, mint ahogyan addig gondolták. Ezután röntgenspektroszkópiai elemzéssel cirkóniumásványokban kimutatta jelenlétét. Az új elemet Koppenhága latin nevéről hafniumnak nevezte el. 1935-ben a radioaktív foszfor-32-izotóppal - amelyet ő fedezett fel - vizsgálta a csontokban, a vérben, a rosszindulatú daganatokban a foszforanyagcserét. Az 1943. évi kémiai Nobel-díjat 1944-ben kapta "a kémiai folyamatok kutatása során az izotópok indikátorként való alkalmazásáért". Módszerét később kiterjesztette az anyagcsere-folyamatok vizsgálatára is. A Magyar Tudományos Akadémia 1945-ben külső tagjává fogadta. 2001 áprilisában hamvait hazahozták és Budapesten temették el.

Forrás: Évfordulónaptár 2001. (MTI Sajtóadatbank)